“Nos, a kotegaeshi végre ez egyszer működött. Itt a bizonyíték!”
A Baskin-Robbins fagyizó alkalmzottja ugyanis aikidózik és volt mersze egy kotegaeshival kicsavarni a pisztolyt a rabló kezéből. A portlandi Gabe Sutherland mindössze három hónapot tanult aikidózni, de így is lenyomott egy kotegashit a fagyizó betörő maszkos rablón, aki az oldalába nyomta a fegyvert. “Az ösztönök működésbe léptek” - mondta a fagyiárus, aki elől a maszkos rabló elmenekült.
Szerinted végül: működik a kotegaeshi, vagy akár a nikkyo? A srác őrült, vagy egy hős? Mit gondolsz?
"Az aikidóban meg kell tanulnunk, hogy ne uralkodjon el rajtunk a társunk irányításának vágya, hanem engedjük, hogy ő lépjen be hatókörünkbe, egészen addig, amíg az elválás már lehetetlenné válik."
William Gleason: Az aikido spirituális gyökerei, 2012.
"Számos kultúrában a szavakat szentnek tartották, és használatuktól függően megteremthették, vagy elpusztíthatták az egyén spirituális hatalmát és személyiségének erejét. Japánban is így gondolták. A japán irodalmi klasszikus, a Manjósu Japánra úgy utal, mint kototama no szakivau kuni (az ország, ahol a nyelv lelke virágzik). Nevezték koto age no sinai kuni-nak is (a föld, ahol a szavakat nem vitára vagy tárgyalásra használják). Az isteni szellem létét ritkán kérdőjelezik meg Japánban. Mivel szeretetet, hálát és erényt érzek szívemben, az isteni is létezik. Ez az érzés oly mélyen átjárja Japán lelkét, hogy a mai japán emberek továbbra sem kedvelik a hosszadalmas magyarázatokat. A hagyományos gyakorlatokat mindig példa, s nem a szavak vagy logika segítségével tanítják."
Kotodama - a szó szelleme
William Gleason: Az aikido spirituális gyökerei, 2012.
Zhuangzi és Huizi éppen a Hao folyón átívelő hídon mennek keresztül.
Zhuangzi lenéz a vízre, és azt mondja a barátjának: "Nézd azt a karcsú halat, ami olyan egyenesen, szabadon, könnyen úszik! Ez egy boldog hal!"
"Te nem vagy hal" - felelte Huizi - Honnan tudod, hogy boldog-e a hal?"
Mire Zhuangzi azt felelte: "Te nem vagy én. Honnan tudod, hogy nem tudom, hogy boldog-e a hal?"
Nem, nem a hetvenes évek. A SportGézában megjelent cikk szerint a judót még a múlt század elején hozta Magyarországra Szemere Miklós.
"Szemere Miklósról rengeteg legenda született, a 19. század végén, 20. század elején élő férfi a közélet jellegzetes figurája volt, aki politikai pályája mellett szenvedélyesen szórta a pénzt, ha lóversenyről vagy kártyáról volt szó. Azért a szerencsejátékokon túl is látott, imádta a sportot, a céllövészet egyik hazai megteremtője volt, és mint kiderült, a magyar dzsúdózás is sokat köszönhet neki. Ő hozatta az első japán edzőt az országba."
Mindenki látta már a Karate Kid nevű mozit a nyolcvanas évekeben, amikor a ninják és a karatésok voltak a menők (később bejött Segallal az aikido, de ennek is leáldozott, mostanra a "harapd-át-a-torkát-azonnal" önvédelmi rendszerek a menők), whatever, a lényeg, hogy mindnyájan drukkoltunk a kis szerencsétlen pasmagnak, hogy iszonyatosan kiüsse a gonoszokat a versenyen és képes legyen fél lábon is pofánrúgni az ellenfelet a végén, így elnyerve a csajt és a dicsőséget.
Kevesebben tudják, hogy Miyagit is mintázták egy igaz karate-mesterről, Demuráról. Róla még egy magyar nyelvű könyv is megjelent, bár abban nyomozót alakít (Tótisz András, azaz T.O. Teas regénye). Szóval, az igazi karate-legenda létezett, élt és most dokumentum-filmet is forgattak belőle, ami várhatóan jövő év elején jelenik meg.
Ezt a kúl videoklippet az Aikidojournal-on találtuk. Tulajdonképpen azért érdekes, mert nagyon sok mozdulat nagyon hasonlít arra, amit mi manapság aikidóként értelmezünk.
De, ha belegondolsz: mindannyiunknak két keze és két lába van. Mindenkinek ugyanarra hajlanak az izületei és ugyanarra mozognak a testrészei. Tehát teljesen logikusan minden harcművészet valahol egy és ugyanaz. Csak az oktatási módszerek és a gyakorlók személyisége különböző.