Nagyon kevesen ismerték Magyarországon Georges Stobbaerts hanshit. A 8. danos aikido oktató, aki kalligráfiával, jógával, meditációval és számos más keleti művészettel is foglalkozott, tegnap elhunyt.

Georges Stobbaerts fiatal korában atomfizikusként dolgozott, radioaktív szennyezéssel foglalkozott Belgiumban. Gyakorolt judót, kendót és aikidót. Foglalkozott Zen meditációval és jógával is; emellett a keleti és a nyugati vallásokat tanulmányozta.

A vallás, a filozófia és a harcművészet - vagyis az önfejlesztés és a megtisztulás - annyira foglalkoztatta, hogy Portugáliába költözött és a főváros mellett megalapította a Tenchi Tessen nevű harcművészeti és életmódközpontot., illetve az ugyanezt a nevet viselő harci legyezős harcművészetet.

Ezen a videón, jobbra, beszél a központról:

A mester saját harci legyezős harcművészetet is alapított, ahol - szavai szerint - a kardot legyezőre cserélték.

“Emlékeztetek mindenkit, hogy a Tenchi Tessen távol áll, sőt, ellene van az úgynevezett harcművészetekre manapság jellemző agresszív technikáktól. Bár a Tenchi Tessen különböző Budo-kból táplálkozik, de több mozgásművészet inspirálta, mint például a jóga.

Mindenek előtt ez a harmónia útja. Hogy megtaláljuk a Tenchi Tessen eredetét, vissza kell mennünk az idők kezdetéig, a Kelet hajnaláig, az "Út" kezdetéig.

Mindig emlékezni fogok a mesterem szavaira, aki gyakran mondogatta: Mindig találnod kell valami újat azzal, hogy követed az ősök példáit!"

Georges Stobbaers a modern nyelvet használta, a nyugati kifejezéseket és gondolatokat a koncepciója megfogalmazásához, miközben sosem feledkezett meg három alapvető fogalomról: reflexió, meditáció és cselekvés.   

Itt egy interjú vele, sajnos csak franciául és portugálul:

A halálhírnek magyarországi vonatkozása is van: Stéphane Goffin, aki a Zumm Aikido nyári táborait tartja, szintén Georges Stobbaerts tanítványa volt.

Nyugodjon békében!

A Zumm Aikido Egyesület honlapján megjelent a 2014-es aikido edzőtáborok naptára. Kattints, hogy megnézd, mit terveznek! 

Valószínűleg nagy hiba volt Carl Rinschre bízni a filmet. A férfi, aki eddig csak rövidfilmeket rendezett és most először ült igazi, nagy filmben a rendezői székben, nem találta meg az arányokat a 47 roninnál. 

Adva van egy remek történet, amit Hollywood még nem filmesített meg - ejj, de jó. 

Vannak benne szamurájok, hősök, gonoszok, varázslat, boszorkányság - csudás.

Kardozós jelenetek, intrikálós jelenetek, háború, szörnyek a Japán mítoszokból - mi kell még?

Kellett volna valaki, aki mindezt átlátja, ismeri és remek arányérzékkel feltálalja. Vagy legalább megnéz előtte egy szamurájfilmet.

Carl nem ezt tette és elbukott. Dőlhet a kardjába.

Carl ugyanis remekül felmondja a leckét az amerikai nézőknek - mi a bushido, mit csinál a szamuráj, stb. Karakterei azonban két dimenziósak - nincs mögöttük semmi. Hiába néz Keanu a szép őzike szemeivel gyámoltalanul a csini japán hercegkisasszonyra, hiába a titokzatos háttérvilág, hiába a fasza kardozós jelenetek - a film tele van olyan mondatokkal, amiket egy szamuráj, nemhogy egy szamuráj, egy japán ember sose mondana ki.

A párbeszédek manírosak, pont olyanok, ahogy egy átlagos buta amerikai néző elképzelné őket. Tele vannak sziruppal, érzelgősséggel, a nyál bő folyamban távozik a vászonról. Ami egy szamuráj-akciófilm esetében nem túl szerencsés.

A történet (mert az van - nem lehet lemondani róla) kicsit lebutított, a 47 ronin nem bujkál évekig, nem csinál semmi olyat, ami bemutatná, hogy ők mit csinálnak, miután a gazdájuk meghalt, hanem üldögélnek egy folyóparton és bután néznek. Csak úgy.

Keanu, a "félvér", mindebbe kicsit belerőszakoltan érkezik, indítékai félig-meddig érthetők, még maga az egyik "tengu" is hangosan csodálkozik rajta, mi a fenét akar még az emberek világában - de nyilván azért kell, hogy a természetfeletti Japánt is belevehessék a filmbe. A forgatókönyvíró szerint nyilván a 47 ronin száraz története kevéske volt, muszáj volt sárkányt és mágiát is bevetni az egészbe.

Nagy kár, mert a lényegi részek pont a nagy cukormáz alatt elsikkadtak.

Szóval, az arányok elborultak, mindez pedig pocsékba vágta a filmet - nyálas, érzelgős hollywoodi borzalom született, amin a csatajelenetek és a korrekt fegyveres technikák javítanak kissé.

Japán-mániásoknak kötelező, a többiek kerüljék el messze. Csalódás.