A következő sorok Endo Seishiro-tól, 8. danos japán mestertől származnak. (Aikido saku Dojo)
Éppen most fejeztem be egy négyhetes nyugat európai aikido szemináriumot körülbelül 2000 emberrel. Egy edzőteremben rengeteg lelkes ember összejön, akik közösen teszik a gyakorlást élvezetessé és jelentőségteljessé. Minden évben nő a szemináriumon résztvevők száma. Amikor látom a jó légkört ezeken az edzéseken, úgy hiszem, a legtöbb résztvevő osztozik az érzéseimen. Mindenek felett teljesen lenyűgözött az, amit egyszer valaki mondott nekem az öltözőben: hogy Endo sensei a béke követe.
Ilyenkor találkozom egy csoporttal, akik még sosem gyakoroltak velem. Igazán keményen dolgozok abban a két és fél órában, az összes gyakorlatban megpróbálok nyugodt légkört teremteni, hogy ebben vezessem őket, de a törekvéseim hiábavalók. Nem hiszem, hogy a gyakorlataim módja nem volt megfelelő nekik, úgy tűnt nekem, hogy azt követték rendületlenül, amit a saját tanárai megtanítottak kenik. Minél hosszabb ideig gyakorolják az aikidót, annál nehezebbnek, és lassabbnak tűnnek, és a gyakorlatuk egyre inkább rutinná válik: csak névlegesen gyakorlnak. Rugalmasabb és önfejlesztőbb gyakorlást kértem tőlük, de nem tudtak mit kezdeni ezzel a kérdéssel.
Japánban vagy egy mondásunk: "A verebek sosem felejtik el a táncukat, még 100 évesen sem." Ezt a mondást így értelmezem: amit legelőször megtanulunk könnyen rögzülhet a testünkben, nagyon nagy hatása van, amit nem tudunk könnyen elfelejteni. Van egy másik szólás: "Tölts legalább három évet a tanárod keresésével." Úgy hallottam ez a zen buddhizmusiból származik. A szerzetesi aszketizmus gyakorlását a zenben úgy nevezik, hogy Un-sui (vándorló buddhista szerzetes). Ez a "Kohun-ryuusui" szavakon alapszik, ami egy szerzetes történetéből származik, aki sok zen templomot látogatott meg, mint a sodródó felhők, vagy a folyó víz. Időt szánt arra, hogy megkeresse a mentorát, aki képes lenne jól vezetni őt az aszketizmus gyakorlásában. Ezt az elgondolást elfelejtik manapság. Most ha az emberek elkezdenek megtanulni valamit, hajlamosak azt a tanárt választani, aki a legközelebb van hozzájuk. Elkezdenek tanulni anélkül, hogy átgondolnák, milyen fajta tanár is ő.
Sok japán aikidoka csak a saját dojójában vagy edzőtermében gyakorolja az aikidót. Ritkán van lehetőségük, hogy elmenjenek más helyekre és tanuljanak más tanároktól. Ezzel ellentétben a tengeren túl az aikidokák közeli, távoli szemináriumokat látogatnak, hogy különböző tanárokat ismerhessenek meg. Az előbbiek, akiknek sok információ áll rendelkezésükre, úgy gondolják: "Ezt megértettem", és sohasem gondolkoznak el a dolgokról mélyebben. Az utóbbiak nagy számban, de felületesen ismerik a technikákat, és ezzel meg is elégszenek. Problémák vannak a hagyományos gondolkodásmódban rejlő nézeteltérésekkel és egyéb különbségekkel, bár mindegyiket újra kell gondolni.
Ezért, ha először elkezdünk gyakorolni, meg kell próbálnunk jó tanárt keresni. Akik már elkezdték a gyakorlást, olyan sok tanártól kellene tanulniuk, ahánytól csak lehetséges, és olyan sok emberrel kellene gyakorolniuk, amennyivel csak tudnak. Azoknak az aikidókáknak, akik már több mint 15 éve gyakorolnak, találniuk kell egy jó tanárt a tapasztalatra és ítéletere hagyatkozva. A tanárok nem feltétlenül mondanak el mindent A-tól Z-ig. Az igazi gyakorlás akkor kezdődik, amikor kiválasztod a tanárod, és elkezdesz komolyan gondolkodni minden egyes mozdulatán és magyarázatán, még akkor is ha az egyetlen szó.
(November, 1999)
Seishiro Endo: The Choice of Your Teacher
