Mivel készülök a július elejei Misogi táborra Fonyódon, és a klubomban június közepével befejeződtek az edzések, ezért úgy döntöttem edzem magam más klubok pusztakezes és fegyveres edzésein is. Annyit azért elmondhatok, hogy nem kis lelkierő kellett hozzá, a megszokott, kényelmes beállítottságommal. Pont amiatt is ütemeztem be az edzéseket, mert különben a 4 napos tábor alatt teljesen kikészülnék, ami még így sem elképzelhetetlen.
(Donovan Waite sihan tartja az edzőtábort Fonyódon)
Hétfő este a BME Aikido dojóba látogattam el Jenei Kata csoporttársam javaslatára, ugyanis ő szokott ott is edzeni , Rékai Gábor 4. danos sensei vezetésével. Az egy jóval kisebb terem, mint a Misogis nagy tornaterem, ezért az ukemik nem tűntek olyan végeláthatatlannak, mint nálunk. S kicsit máshogy is csináltuk őket. Például ushiro ukemiből hátközépen eddig sosem fordultunk előre. Meg kell mondjam, igaz a mondás, hogy a változatosság gyönyörködtet. Aztán mikor Gábor látta, hogy a 3. kyu-s technikákkal nem nagyon vagyok összhangban, akkor megengedte, hogy a 6. kyu-ra gyakoroljak. Nem mindegyik edzőpartnerem tartotta magát ehhez, legalábbis mikor nekem kellett ukéznem, de ez akár még hasznos is lehet. Az edzés utolsó harmadában a jo-k is előkerültek. No akkor szeppentem meg picit, mert ugye jo utoljára a jásdi táborban volt a kezemben, de azt hiszem ahhoz képest sikerült elég jól megállnom a helyem. Az például nagyon jó volt mikor a shiho nagét fegyverrel csináltuk, valahogy sokkal jobban ráállt a kezem és a lábam, mint puszta kézzel. Nagyon örülök, hogy ott a BME-sekkel edzhettem.
(Rékai Gábor)
Csütörtök délután a Margitszigeten Békési Péter 4. danos sensei edzésén volt alkalmam részt venni, aki a Kokoro Aikido Klubot vezeti. No ott volt csak igazán bénázás, már a bemelegítő, vagy rávezető mozdulatoknál, vágásoknál is összekevertem a lábaimat és a kezeimet. Számomra talán picit gyorsan mutatta Péter a mozdulatokat, de ez nem mentség. Mikor a 31 lépéses katát kezdtük el gyakorolni, már a 10. lépésnél elakadtam, mikor a sensei azt mondta pont olyan a beállás, mint a koshi nagénél. Csak néztem rá, mint borjú az újkapura, mert fogalmam sem volt mi az. Amikor mondta, hogy csípődobás, még mindig ingattam a fejem. Egy költői kérdés is elhangzott, hogy ha már 10 hónapja aikidózom, akkor még hogyhogy nem csináltam soha koshi nagét. Megválaszolni már nem volt időm, mert haladtunk tovább a technikában. Azt mondanom sem kell, hogy amikor egyedül kellett volna végigvinni mind a 31 lépést és mozdulatot, már valahogy a tizedik és tizenötödik környékén belezavarodtam, ahogy a gyaku hamniból vágott yokomen uchiba is. Ám ahogy mindennel az életben valószínűleg a fegyveres edzéssel is úgy van, hogy igen kevesen születnek jo-val, vagy bokkennel a kezükben és ezt is tanulni kell, méghozzá kitartóan, és hosszan, mint sok más dolgot is.
Jött a péntek, s minthogy Csák Gergely kollégám már annyi ideje húz, hogy próbáljam ki náluk is az edzéseket, ezért csak rászántam magam a dologra, és ellátogattam a Tüzér utcai dojóba a Zumm Aikido edzésére. Bár az irány meghatározásánál egy párhuzamos utcát tévesztettem, de hamar korrigálásra került ez a hiba és meglepő módon kevesebb, mint 1 óra alatt ott is voltam a helyszínen. Mivel a Honvéd Küzdősport Centrum éppen renoválás alatt van, ezért átható, festékszag lengte be az egész dojót, és öltözni is csak a büfé mögötti kicsi, és nagyon meleg helyiségben lehetett. Az edzést ezúttal nem Gergő, hanem Krisztyna Biro tartotta, aki ugyan "csak" 1 kyu-s, de danosokat meghazudtolóan szép és dinamikus aikidóval rendelkezik. Az edzés merőben más volt, mint a mi edzéseink szoktak lenni, ugyanis az első felében csak a gurulásokat gyakoroltuk, de egészen az alapoktól lebontva. Mintha csak nekem találták volna ki a dolgot, mivel a gurulásokkal mindig meggyűlik a bajom. Aztán jöttek az esések, vagy zuhanások. Elég fura lehetett külső szemlélőként, mikor mintegy jelképesen hasba szúrva magunkat, átestünk a saját magunk előtt levő képzeletbeli tengelyen, a hátsó kezünkkel tompítva a becsapódást. Azzal, hogy a hátsó kezünket kiraktuk teljesen, sokkal jobban meg tudtuk érezni a tompítás csínját, mintha csak a zuhanás pillanatában indítottuk volna meg. Eddig összesen mióta aikidózom, két alkalommal gyakoroltam a zuhanást, de talán most éreztem rá az igazi lényegére. Aztán csináltunk egy csomó olyan technikát, amiből gurítani kell az ukét, még gyaku hamni uchi kaiten nagét is, ami a közelgő vizsgámhoz igen hasznos. A végén még a kotegaieshit is gyakoroltuk a kérésemre, úgyhogy egy hangos szavam sem lehet. Edzés után még Kőhalmi Szabó Zsolttal beszélgettünk sokat és gyakoroltunk pár technikát, illetve a gurulás miatta légszomj lecsillapításának technikáját is megmutatta. Azt is megtudtam Krisztynától, hogy amikor valaki bemutat egy technikát, először mindig a lábait, lépéseit, aztán a kezeit figyeljük. Nem tudom minden edzés ilyen szokott-e lenni náluk, de csak szuperlatívuszokban tudok írni róla.
