A japán harcművészetek rengeteg rangot és címzést használnak, viszont nagyon sokan nem is tudják, melyik mit jelent, összekeverik őket, vagy rosszul használják. Rengeteget találkozunk olyannal, hogy "Kovács sensei", vagy "Géza sensei", "Sensei Béla", vagy éppen "Sensei Kovács". Olyannal is találkoztam, hogy valakit “Hanshinak” “Shihannak”, “Sokénak”, “Shidoshinak”, vagy “Shidoinnak” hívnak (hívta magát - ami rosszabb). Pedig az udvariasság megkívánja, hogy ezeket gaidzsinként (nem japánként) is megfelelően használjuk.
Senseiként bemutatni valakit oké. Senseiként bemutatkozni valakinek vagy rettenetesen arrogáns dolog, vagy arra utal, hogy nem érdekel, hogy a japánok hogyan használják ezt a címet. Mutatkozz be "Kovács deshuként", vagy "Géza deshuként". Minden más arrogánsnak hat, vagy kiállítod magadról a szegénységi bizonyítványt.
A "kulturált, művelt" harcművészeti hagyományokkal rendelkező országokban a legidősebb, legnagyobb mesterek is csak a nevükön mutatkoznak be. A névjegyükön rajta van a rangjuk, vagy címük, de ez ennyi, nincs túlcifrázva. (Christian Tissier-t a tanítványai a keresztnevén szólítják, csak azok hívják senseinek, akik nem ismerik. Ők se hívják sihannak, a legtöbbjük Mr. Tissier-t mond, vagy Monsieur Tissier-t, ha még nem ismerik. A tanítványai egymás között is Christiannak hívják, amikor nincs ott, akkor is. Ennyi.)
Ezek a címek arra vannak, hogy valakik rólad beszéljenek, nem pedig arra, hogy te saját magadra használd. A kinevezések, mint "sihan", vagy "shidoin", szintén nem arra vannak, hogy valaki így nevezze magát (a francia mesterem, Philippe Gouttard még Yamaguchi senseitől tanult aikidót, hatvan éves, hatodik danos, és minden alkalommal kikéri magának, ha senseinek szólítják. "Szólíts inkább Philippe-nek!"- szokta mondani az elhűlt aikidósoknak. Ő ilyen és szimpatikusabb, mint aki a címeivel páváskodik.)
A "Sensei" megtisztelő cím
A “Sensei”-nek nem hívhatja magát senki, ez pont olyan, mint amikor valaki úgy mutatkozik be, hogy "Kovács Úr vagyok". Pont így nem mondhatod, hogy "Kovács Sensei vagyok". Kovács tanár úr sem szokta magát tanár úrként emlegetni. A Sensei ugyanis egyszerűen azt jelenti, hogy valaki előrébb van a rangsorban, idősebb, tapasztaltabb nálad. Így a japánok nem is nevezik, hívják így magukat. Ha valaki Japánban jár, hívhatják "kun"-nak (rangban alatta lévő, fiatalabb a megszólalónál), "san"-nak (egyenrangú, megtisztelő cím), vagy "sama"-nak (magasabb rangú, nagy tiszteletben álló, magas társadalmi státusszal rendelkező személy).
Ha valakit "senseinek" hívnak, az általában annyit jelent, hogy "tanár". De sensei mindenki, aki kézimunkát, vagy irodalmat, vagy bármi mást is tanít valahol. A 80 éves, fizikusi Nobel-díjjal kitüntetett professzor és a 16 éves gördeszkás srác a sarokról is lehet sensei, ha tanítanak valamit (fizikát, vagy gördeszkázást). De az orvosok és a politikusok is senseiek. (Nem olyan jó a politikusokkal egy kalapba kerülni, ugye? Na látod.)
A sensei egy munkaköri leírás is
Rengeteg ember próbálja a régi japán írásból kisilabizálni, hogy eredetileg mit jelentettek a jelek, hogyan írták le őket és mit gondoltak velük kapcsolatban. Részemről nem esem hasra, ha kiderül, hogy ezer évvel ezelőtt az a jel nem azt jelentette, amit ma - ez természetes. Szerintem sokkal fontosabb, hogyan használják a szavakat és az írást most Japánban. Nem a középkorban élünk.
Ha például Japánban angolt tanítasz, az "Eigo no sensei" nem rossz formula, hogy leírd a saját foglalkozásod, viszont az "Eigo no kyoshi" sokkal jobb. “Senseinek” ritkán hívnak valakit, inkább a “kyoshi”-t használják, ha valakinek a szakmájára kíváncsiak, mint a vízvezeték-szerelő, vagy villamosvezető. A "hanshi", "shihan", "shidoshi" és a "shidoin" szintén olyan címek, amik valamilyen állást, vagy kinevezést írnak le, sosem olyan kifejezések, hogy valakit így nevezzenek (nevezze magát). Beszélgetés közben olyan ezeket használni, mint amikor azt mondod: "Helló, Könyvtáros Orsi", vagy "Jó napot kívánok, Teológus József!", esetleg "Tűzoltó Károly vagyok." Hülyén hangzik, na.
A másik dolog, ami még fura, ha azt mondod, "Én vagyok Józsi Sensei-e". Mondd inkább, hogy "Józsi az én tanítványom." Ez is csak egy ilyen kis kulturális nüansz.
Azt, hogy "sensei", senki sem nyomtatja a névjegyére, anélkül, hogy ne hangzana nagyképűnek. Például, ha az ember sokat van egy japán harcművészekkel Japánban, előbb-utóbb begyűjt néhány névjegykártyát 7-8 danos mesterektől, különböző hanshiktól és sihanoktól. Ez nem azt jelenti, hogy felvághatsz vele, hány embert ismersz, a japánok ismerkedéskor a kezedbe nyomják a névjegykártyájukat, ennyi. De egyiken sincs az, hogy "sensei". Mindegyiken az van rajta, hogy a szervezet, ahol tanít, minek nevezte ki. Pont olyan, mintha azt tennéd a névjegyedre, hogy Kovács Béla Ph.D - ez elterjedt és általános. De senki se hívja Kovács Bélát "Ph.D."-nek (önmagát se). A japánoknál általában oda van írva az is, mekkora az a rang, pl. "Nanadan, Kyoshi", vagy "Hachidan, Hanshi".
Hogy használd akkor élő beszédben?
Ha már használod a "sensei"-t és így hívsz valakit, az egy megtisztelő cím. Mivel japán eredetű, a név után tedd oda: Tissier sensei, Fujita sensei. Ne mondd, hogy ez Európa és bárhová teheted: japán harcművészetet gyakorlunk, japán kulturális sajátosságokkal, akkor tartsuk be az ő szabályaikat. Ha bokszolsz, birkózol, savaztézol, vagy mauri masszázst csinálsz, akkor azokat a kifejezéseket használod, amiket ott tanultál.
Ezeket a kifejezéseket nem korrekt módon használni olyan, mintha felemelnék a piros zászlót: "kívül kerülsz a körön". Ha valaki japán budót tanít (tanul), legyen tisztába az egyszerű udvariassági szabályokkal. Hamar kiderülhet így is valakiről, hogy a "tombolán nyerte" a rangját, vagy vizsgázott valahol, vagy egy szervezet adta neki.
(Köszi a Budo Bumnak az inspirációt. Az eredeti cikket Peter Boylan írta.)
