Ez egy eléggé személyes post lesz, de úgy gondolom sokaknak segíthet ha elolvassák, akár van súlyproblémájuk, akár ismernek olyat akinek van. De ne rohanjunk ennyire előre...
Én átlagosnak mondható gyerek voltam, a sportok rövid ideig fogtak meg, jellemzően a versenyzés volt az amit nem szerettem és ezért abbahagytam őket. Judoztam, úsztam, voltam sportlövő. Középiskolában már nem sportoltam semmit (elég nagy baj volt ez...), korán önállósodtam és elkezdtem dolgozni. Aztán jöttek a menedzser élethez szinte szervesen hozzátartozó kicsapongó életforma káros hatásai, sok kimaradás, italozás, kevés alvás, nagyon rossz étkezési szokások. 2003-ban volt egy komoly autóbalesetem (frontálisan ütköztem kamionnal), aminek hatására elkezdtem komolyan változtatni dolgokon.
2004-ben például elkezdtem aikidózni. Nem volt azonnali szerelem, sokáig csak tréning gatyóban toltam az edzéseket, de legalább mozogtam - gondoltam akkor én. Ez volt a fő motiváció, hogy ne tespedjek otthon a TV előtt és növesszem tovább az akkorra már igen terebélyes tomporomat. Emlékeim szerint ekkor 95kg voltam, ami a 174cm-es magasságomhoz képest eléggé húzós. Aztán teltek az évek, nyomattam az edzéseket, edzőtáborokat és egy dekát nem fogytam. Elkezdtem hát biciklizni. Mindenhova azzal jártam 2006-2009-ig, volt, hogy évi 7000km-t letekertem az aikidó mellé. És híztam. Na az, hogy lehet? Ma már tudom, de akkor még halvány lila gőzöm sem volt róla.
2011-ben újabb törés volt az életemben, elváltam. Ekkor már igazi bébi rozmár testalkattal rendelkeztem és nagyjából 105-110kg körül mozgott a súlyom. Pedig heti 3-4 edzésem már akkoriban is volt - igaz a bringát letettem. Itt határoztam el, hogy változtatnom kell. Komoly önértékelési gondjaim voltak, lelkileg a padlón voltam és bizony sokszor voltak dühkitöréseim. Megbántottam embereket.
Hogyan álltam neki a Nagy Terv kivitelezésének? Elkezdtem futni. Jó helyen lakom ehhez, van egy jó kis tájvédelmi körzet, amit 3,8km körbefutni. Heti két, majd három alkalommal futottam, egy hónap volt mire megállás nélkül le tudtam gyűrni ezt a távot. Persze bemelegítés meg nyújtás nélkül, hiszen attól nem fogyok... Ez az egész odáig fajult, hogy a heti 3-4 aikidó mellett 3x futottam 11km-t, amikor is egy szép napon, a görcsös erőltetés hatására az első köröm felénél nem bírtam ráállni az egyik lábamra. Meg is lett az eredménye: leadtam kínkeservesen kb 10-15 kilót, amiből lassan visszajött 5, hiába emeltem az egekig a mozgás mennyiséget. 95kg-nál jártam ekkor és 2012-t írtunk.
Akkori barátnőm hatására belekezdtem a hot-yoga-ba. Ez olyan mint a rendes yoga, csak fel van a terem fűtve 27-28 fokra, de simán fölé is mehet a hőmérséklet időnként. Megtetszett. Sokat köszönhetek neki, de itt is követtem el eszméletlen baromságokat... Szedtetek már zsírégető tablettát? Ezek úgy működnek, hogy van bennük egy jó adag koffein, kreatin, esetleg még egy löket taurin. Ha "beüt" akkor úgy felpörög tőle az ember fia, hogy patakokban folyik róla a víz. Na képzeljetek el engem ahogy szerencsétlenkedek az egyensúlyozó pózokban, körülöttem az átszellemült jógások és éppen majdnem elájulok, mert beszedtem ezeket a szarokat. De túlzásokba nem csak így estem. A jógás "karrierem" (1,5 évig tartott) vége felé heti három alkalommal jártam az immár heti 5 (4 aikido, 1 karate) edzéseim mellé úgy, hogy ebből 2 alkalmat egymás után nyomtam le, diéta (mindjárt jön az is!) mellett. Csodálkoztam miért remeg napközben a szemhéjam, miért nem bírok aludni, miért fáj a vállam és a csuklóm szünet nélkül. Azért, mert addigra olyan szinten lettem túledzett, hogy sokszor csak az vitt le edzésre, hogy görcsösen, vas akarattal rászorítottam magamat, blazírtan kóvályogtam és egy csöppet sem élveztem. Huhh, még leírni is brutális.
Ennek a szakasznak a felénél jött egy sugallat, hogy valamit nagyon rosszul csinálok. Hiába a rengeteg mozgás, a kilók csak nem mozdulnak. Elérkeztünk ahhoz a pillanathoz amikor hozzá kellett nyúlni a kajához. Javaslat alapján kineziológushoz mentem. Nem térek ki arra, hogy ez miről szól, aki akar nézzen utána. Egy éven át jártam a terápiára, ami először egy kontrollált diétának indult, majd annál sokkal mélyebbre ment. Elkezdtünk foglalkozni Velem. Azzal, hogy mégis mi az én nagy bajom, illetve bajaim. Szerencsére önkritikus alkat vagyok, ezért jól fogadtam az újabb és újabb felfedezéseket és életemben először közel kerültem hozzá, hogy elfogadjam azt az embert aki vagyok, úgy ahogy vagyok, szőröstül/bőröstül. Komoly hatása lett a terápiának, a végére a súlyom olyan 83kg környékére ment le, de ami még fontosabb, beindított bennem valamit, aminek az lett a vége, hogy komoly céltudattal újra belevágtam a fejszét az életembe és kiraktam a táblát "Under Construction". Új munkahelyem lett, új barátnőm, belekezdtem az edzőképzésbe. De híztam. 87kg voltam. 2013 vége felé járunk.
A végső löketet a suliban kaptam meg. A mai napig hálás vagyok Pétercsák József sensei-nek, aki arra biztatott, hogy klasszikus fitness irányba menjek tanulni, biztosan jót fog tenni nekem. De még mennyire. Hirtelen elkezdtem érteni az összefüggést a sok mozgás és a hízás között. Hirtelen új értelmet nyert a bemelegítés és a levezető nyújtás (amit hiányolok az aikidós edzéseken) és ami a legfontosabb: az étrend. Egy személyi edző javaslatára kipróbáltam egy nagyon spártai diétát. Igazi bajnokok eledele: nyers zöldségek, főtt rizs, natúr csirkemell minden mennyiségben stb. Nem jött be, hiába volt már diétás tapasztalatom. A suliban ajánlottak végül egy módszert, ami egy személyre szabott étrend. Ez már bejött. Most 80kg vagyok, ember emlékezet óta nem éreztem ilyen jól magamat a bőrömben és ami a legfontosabb: maradandó az eredmény. Természetesen ehhez nagyon sok rossz szokástól meg kellett válni.
Miért írom mindezt ide az AikiMagra? Mi köze az aikidónak a fenti dolgokhoz? Nagyon is sok. Olyan erős tartást adott nekem az az aikidó által megszerzett tapasztalat, hogy mindenhez idő kell, hogy a legrosszabb napjaimon is tudtam mibe kapaszkodni. De az aikidóról is sokat tanultam. Leginkább azt, hogy egy nagyon kiváló módszer arra, hogy megismerjük magunkat. Minden mozdulatunk árulkodik arról, hogy kik vagyunk, csak sokszor nem figyelünk rá - mert a rutin az egy gyilkos dolog! Szerintem sokan beleesünk abba a hibába, hogy lejárunk és amikor megvan a kellő jártasság (rutin) akkor belesüppedünk és élvezzük, hogy nekünk már megy.
Mi a konklúzió? Ép testben ép lélek. Nem lehet megszabadulni a fizikai terheinktől a lelki terheink súlya mellett. Törődnünk kell magunkkal, minden fronton. És rendbe kell rakni a kaját. Azok leszünk, amit megeszünk. Bármit meg lehet csinálni. Én annyi mindenről mondtam, hogy nem tudom megcsinálni: nem tudok futni, nem tudok jógázni, nem tudok változtatni a szokásaimon, stb. Pedig mégis. És mindenki más is tud. Annyit javasolnék csupán, hogy ha nagy a baj, akkor ne saját szakállra csináljátok a dolgokat, hanem kérjetek segítséget, könnyebb lesz minden.
Ezúton köszönöm mindenkinek aki segített az úton és mindenki másnak aki elviselte, hogy sokszor a saját magam rovására, de nem adtam fel.
Ha bárkinek kérdése volna a fenti témában, nyugodtan forduljon hozzám, szívesen segítek!
Címem: laszlo.povazsai@gmail.com
Steven Seagal 7. dan (Shihan) fokozatos az aikidóban. Késői tinédzser korában Japánba költözött, ő volt az első külföldi, aki japán dojót üzemeltetett. Mestere Harry Ishisaka (ő látható balra a képen) volt és első danját (Shodan) Koichi Tohei-nél szerezte. Ez után mestere volt Seiseki Abe és Koichi Tohei, akinek a szervezetéhez, a Ki Society-hez Steven visszautasította a csatlakozást, annak érdekében, hogy az Aikikainál maradjon. További mesterei Kisaburo Osawa, Hiroshi Isoyama, és a második doshu Kisshomaru Ueshiba.
