Előzmény: Az aikidóban minden a józan észen alapul

Hat olyan pontot vettünk végig az előző bejegyzésben, amely szerint az aikido nem különbözik más, emberek által űzött tevékenységtől. Most folytatjuk a hetedik ponttól.

7. Kommunikálni sosem csak egy módon lehet 

Ahogy korábban említettem, az aikidóban együtt edzünk. Bár vannak gyakorlatok az egyéni edzéshez is, az aikidót, mint harcművészetet legjobb mindig párban tanulni. A páros edzés során megtanuljuk, hogyan alakítsuk át a támadás agresszív energiáját egy harmonikus mozdulatban a tori és az uke között. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, mindkét oldalról szükséges az energia. Így kommunikálunk, érezzük egymás energiáját és válaszolunk rá. Hasonlóképpen kommunikálunk az életben is. Ahogy mondják: kettőn áll a vásár. Sohasem történhet kibékülés a két oldal kommunikációja nélkül. Ez az első lépés.

8. Ne hozd magad olyan helyzetbe, amit később megbánsz! 

Különböző lábmunkánk van az aikidóban, ami segít minket elnavigálni a harci szituációkban és előnyt szerezni a konfliktusban. Bár néha a tapasztalatlanságunk miatt úgy reagálunk és olyan helyzetbe mozdulunk, aminek tulajdonképpen az ellenkezőjét akartuk. Ez az a pont, ahol a távolság ("maai") fogalma bejön a képbe. Az életben is van egy távolság, amit meg kell tartani a konfliktusban és ezt csak tapasztalattal lehet elsajátítani. Megtanultam, hogy az embernek okosnak kell lennie abban ahogy másokkal bánik, és ugyanakkor mindig szem előtt kell tartani saját helyzetét a többi partnerhez képest. Soha ne ejtsd magad csapdába a tatamin és az életben se!

9. Legtöbb esetben jobb, ha nem szólsz, és csak hallgatsz/figyelsz. 

Voltál valaha olyan órán, ahol a sensei megállt a technika közepén és a hangzavarban megdorgálta a tanítványokat, akik beszélgettek miközben ő bemutatta a technikát? Sokszor voltam tanúja ennek. Emiatt jöttem rá, hogy talán az életben is jobb, ha elhallgatsz, különösen, ha nem érted miről beszélnek. Először próbáld ki a vizet: tedd bele a lábfejed, mielőtt teljesen elmerülnél! Tanulj meg megfigyelni másokat és csak ezután mond el nézőpontodat. Így sok kínos helyzettől és megvetéstől fogod megszabadítani magad. 

10.  Sikered nem teljes mértékben a tiéd. 

Ahogy mondtam, az aikido megtanított arra, hogy megbecsüljem az edzőpartnerem. Ugyanakkor hálássá is tett engem tanáraim felé, akik tanítottak az úton. Jó ha észben tartjuk azt, hogy a társadalomban az emberek tulajdonképpen kölcsönösen függnek egymástól. Nincs igazi függetlenség az életben. Szociális lények vagyunk, szükségünk van más emberekre, hogy tanuljunk, fejlődjünk és túléljünk. Ahogy visszatekintesz és kellő hitelt adsz sikerednek, a bizalom nem csak egy jó gesztus, hanem tulajdonképpen ezt a helyénvaló.

 11. Mindig fejezd be, amit elkezdtél! 

Ennyi elég. Soha ne lépj ki. Az aikidóban arra vagyunk bátorítva, hogy folytassunk egy adott technikát, amíg be nem fejezzük; ne álljunk meg félúton. Sohasem tanulhatjuk meg a teljes technikát, ha mindig megállunk a kezdetén és csak az első részét ismételgetjük. Az életben sem szabad ezt elfelejtenünk. Sose dönts úgy, hogy félúton kilépsz! Ezzel soha nem jutsz sehová. Ehelyett inkább fejezd be, amit elkezdtél. Ahogy mondják: "Soha ne add fel, amikor elfáradtál, állj meg, amikor befejezted."

12. Az alázatosság időt szán a tanulásra. 

Amikor először elkezdtem aikidózni, sohasem szerettem igazán az uke szerepét. Nem szeretek esni, leszorítva lenni. Legjobban tori szeretek lenni. Bár az ukemi (és a támadás) kiteszi az aikido felét. Nem sokkal később az utam során elkezdtem értékelni az uke szerepét. Elkezdtem elfogadni, hogy az aikido tanulásában nagyon nagy befolyása van a technika fizikai közvetítésének. Ebből következik az ukemi fontossága. Ukének lenni szerintem az alázatosság gyakorlása. Az ukemi nélkülözhetetlen az aikido gyakorlásában. Az uke szerepe megtanított engem egy értékes leckére az életben: alázatosnak kell lennünk ahhoz, hogy tanuljunk. Ha túl büszkék vagyunk, akkor nem tudjuk befogadni a tudást. Az aikidóban és az életben folytassuk utunkat az alázatosság szellemében és tanuljunk mesterektől és kezdőktől egyaránt. 

13. Tanulhatunk szavakból, de a tapasztalat a legjobb tanár. 

Az életet meg kell tapasztalni. A jó és a rossz dolgokat is, a tapasztalat a legjobb tanár. Meg kell tapasztalni az életet ahhoz, hogy rájöhessünk mennyire csodálatos élni. Ez igaz az aikidóban is, meg kell tapasztalni a művészetet ahhoz, hogy lássuk mennyire csodálatos. Élvezd az utazást. Az jó ha kitűzöl magadnak egy célt, de nincs mentséged, hogy ne tapasztald meg az utad teljes egészében.

14. Nincs ellenség. 

Az aikido lényegét úgy tudjuk megragadni, amikor meglátjuk, hogy nincs ellenség. Ez mind a fejedben zajlik le.

Ha egyszer magadévá teszed ezt az elképzelést, rájöhetsz, hogy az egymás közötti harmónia nem csak egy cifra frázis, hanem egy ideál, ami az emberi kölcsönhatásnak egy vágyott következménye. Az aikido megtanított, hogy meglássam: a támadó nem üres, hanem egy emberi lény, mint önmagam. Nincsenek ítéletek, előítéletek, falak. Ne építsünk ott falakat, ahol nincsenek! Emlékezzünk O-Sensei szavaira:

"A szeretetben nincs viszálykodás, sem ellenség. Ha a viszályra és az ellenség létezésére koncentrálunk, megszűnik az egyensúly a kami akaratával. Akik ezzel nem értenek egyet, nem lehetnek harmóniában az univerzummal. Az ő budójuk a pusztítás, nem alkotó budo... Ezért a technikában lévő versengés, győzelem és vereség nem igazi budo. A budo nem ismer vereséget. A "nincs vereség" azt jelenti "nincs harc"."

Az ahogy egymást látjuk, központi szerepet tölt be abban, hogyan fogunk cselekedni egymás irányában.

 Forrás: 14 Aikido Lessons in Common Sense

A szerk. megjegyzése:

Kiegészíteném egy dologgal. Vagyis inkább kiemelnék valamit, mert megemlítette ugyan a szerző, de szerintem akár egy külön pontot is érdemelne. Mégpedig a versengés. Az aikido nem versenysport. De nem csak azért érzem ezt, mert nincsenek versenyek, hanem mert alapból ez a felfogás sugárzik az egész edzésből. Az aikidóban megtanulja az ember azt, hogy kizárólag csak saját magával versenyez. Nem számít, hogy a másik jobban csinálja mint én, annak örülök, de nem kell magamhoz mérnem (negatív értelemben). Persze a cél az, hogy olyan jó legyek mint egy nálam jobb aikidoka: de ez nem azt jelenti, hogy őt kell szem előtt tartanom, hanem azt, hogy magamhoz képest legyek egyre jobb. Például vannak olyanok, akik pár hét alatt már tudnak esni. Ez nem azt jelenti, hogy én le vagyok maradva és valamit rosszul csinálok, hanem azt, hogy nekem több idő kell hozzá, és ez teljesen rendben van így. Mások vagyunk, más tempóval. És ez az életben is így van, vagyis így kellene lennie. Bár az életben gyakran van versengés, például munkáért, és még sok minden másért, másokat tartunk szem előtt és jobbak akarunk lenni a körülöttünk lévőknél, mert az életben sok ilyen helyzet van, szóval nem tehetünk mást. Ez a nézet belénk van verve, így akkor is versengünk, amikor nem kéne, teszem azt: "hm, ő csinosabb nálam, én is olyan akarok lenni, sőt csinosabb!" És ez átfordul abba, hogy "Én nem vagyok elég csinos", ami ugyan azt jelenti, de teljesen más nézőpontból, és az ilyen gondolatok lehúzzák az embert, mert mindenféle negatív tulajdonságot látunk meg magunkban, és gyakran nincs kiút belőle, hiszen eleve másokhoz mérjük magunkat: és nyilván nem lehetünk olyanok mint mások.  Helyette így kellene gondolkodni: "Csinos vagyok, de lehetnék csinosabb is, tehát teszek érte."

Nem baj ha van példaképünk, de a versengés miatt gondolkodunk úgy, hogy "még nem vagyok olyan jó" "még mindig nem" "még most sem". Így állandóan becsmérelem magam. Inkább úgy kellene hozzáállni, hogy "már jobb vagyok."

A másokkal való versengés önzőséghez is vezethet "De jó, jobb vagyok nála." Ugyanakkor a fejlődést is akadályozhatja, feltéve, ha nem találunk a közvetlen környezetünkben olyat, aki teszem azt jobb nálunk és a versengés elmélete alapján ebben az esetben megállunk, mert nincs konkurencia "mindenkinél jobb vagyok, minek fejlődjek tovább?". Ezért ez rossz hozzáállás, ezért kell mindig magunkhoz igazodni.
Ezek a versengések az életben nagyon sokszor nem tudatosak.

Mindenki túlságosan el van foglalva másokkal. Persze figyeljünk másokra, de ne saját magunk figyelésének rovására. Mindenkinek arra kellene törekedni, hogy önmagához képest legyen jobb.

"A civil életedben másvalaki voltál, mint a klubban. Amikor újoncként lemész a klubba, piskótaseggű puhány vagy, de néhány hét alatt edzett acéllá válsz."

Minden, amit a Harcosok klubjáról érdemes lehet tudni.

Első alkalommal kerül nyílt formában megrendezésre az évek óta tartó eseménysorozat, az esemény hátteréről rövid összefoglaló az Aikido Újbuda oldalon található

Regisztrálni a Google Docs-ban lehet.

 Fotók: Micsinai Daniella

Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a Zumm Aikido!

Az április 11-13-i hétvégén fegyveres edzőtáboron jártam a Misogi Dojóból harmincad magammal. Már egy hónapja nagy volt a készülődés, beszereztem a táborhoz szükséges bokkent és jo-t, azokhoz tokot, amiben szállítani tudom őket és úgy éreztem, most egy újabb szintre léptem, hiszen már nekem is van fegyverem, ha még soha életemben nem is gyakoroltam velük, akkor is. Tudom, hogy ez a gyakorlatban semmit nem jelent, hiszen bokkent és jo-t, illetve tokot bárki vehet bármelyik harcművészeti boltban, vagy akár készíthet is magának, ettől még nem ér vele semmit, de mégis megvolt a készülési időszaknak is az ünnepélyes fénye.

A hely maga varázslatos, amolyan mesebeli, mintha Wass Albert regényeiből elevenedne meg az erdő és a mező. A Bakony "szívében" levő Jásd melletti Malom Kulcsosházban volt a szállásunk, ami nagyon jó lett volna, ha valamiféle fűtés is lett volna benne. Az éjszakák nagyon hidegek voltak, még melegítőben, hálózsákban és póttakaróval alva is, ezért az éjszakáink nem voltak a legpihentetőbbek.

A szervezést profi módon oldotta meg a Misogi csapata, ételben, italban, zenei aláfestésben, jó hangulatban nem szenvedtük hiányt.

Mi - két csoporttársammal - már péntek délután megérkeztünk a helyszínre, ahol voltak már páran, de a résztvevők java csak később jött. Sokáig vártunk a kulcsokra, de a köztes időt a hozott házi nedűk kóstolgatásával töltöttük ki, amitől már késő délutánra igen jó hangulatunk kerekedett. Persze nem annyira jó, hogy a másnapi edzéseken ne tudjunk teljes valónkkal részt venni.

Mivel tapasztalatunk a helyről még nem volt, ezért a középső épület tetőterében elhelyezkedő szobák egyikébe "bútoroztunk" be, ahol majdnem minden kényelmet megtaláltunk, ágyak, szekrény, villany, viszonylagos tisztaság, de a fűtési lehetőség azért hiányzott. A házban külön fürdő és WC is volt, viszont a fürdőbe igazán rakhattak volna egy felmosórongyot, vagy egy padlóösszefolyót az üzembentartók, mivel az előterében folyamatosan állt a zuhanyzóból oda kijutó víz.

Pénteken amolyan "ismerkedési" est volt a környezettel, ekkor indultunk ugyanis először a közeli erdősávba tűzifát keresni, illetve ismerkedési est a haladókkal, hakamásokkal, akik sokkal emberközelibbek lettek számunkra hakamájuk nélkül a tábortűz melletti közös sörözésnél. Mert azért valljuk be, szinte minden kezdő - ha nem is fél - de tart egy kicsit a számunkra elérhetetlennek tetsző magasságokban "lebegő" hakamásoktól. Itt viszont - ha nem is teljesen - kicsit megtört a varázslat és láttuk, hogy ugyanolyan hús-vér emberek ők is, mint mi. Volt egy srác, név szerint Géczi Szabolcs san, akit én még a dojóban elmosolyodni soha nem láttam, itt meg kiderült, hogy az egyik legnagyobb mókamester. Ami a mókázást illeti, az is világossá vált számomra, hogy aki aikidóra adja a fejét, annak mindnek van valami "beütése", de ez azért jó, mert legalább nem lógok ki a sorból én sem.

Tüdőkapacitás

Nagyon hamar eljött a másnap reggel, mikor 7 körül ébredzett mindenki és cirka fél órán belül elindultunk a bemelegítő futásra. Mondanom sem kell, hogy amilyen nagy futó vagyok, ettől a pillanattól tartottam legjobban az egész edzőtábor viszonylatában. Nem mondom, hogy remekeltem, de valahogy csak-csak sikerült végigkocognom a 3 km körüli távot, amiben még egy nagyon szép tisztáson tüdőkapacitás visszanyerő légzőgyakorlatokat is tartottunk. Ha nem így lett volna, szerintem hamar kidőltem volna a két lábon állók sorából. Nagy szerencsém, hogy Papp Rege Sugárka san tartotta bennem a lelket és a maga megkérdőjelezhetetlen módján segített átlendülni azon, amit előtte lehetetlennek véltem.

Ezután reggeli, majd kis pihenő és az első edzés következett, ami a bokken jegyében telt. A szálláshoz közeli, gyönyörű réten tartottuk az edzéseket, mivel harmincan aligha fértünk volna el a házak között elhelyezkedő füves területen. Valahogy a fantáziámban úgy élt, hogy a japán karddal való bánás, elegáns, kecses, könnyed mozdulatok sora, ám arra nem terjedt ki fantáziaképem, hogy mi mindenre kell figyelni annak érdekében, hogy mindez meg is valósulhasson. Csináltunk kereszt vágásokat, négy-, illetve nyolc irányba vágásokat, voltak páros gyakorlatok és az edzés végén még körbeállva megcsináltunk vagy 300 levágást egyesével egytől tízig számolva azokat, míg körbe nem ért a számolás. Azt kell mondjam kisebb nehézséget okozott a bokken helyes fogása - mindig marokra akartam fogni - és a helyes alaptartás is. Szerencsém, hogy Sándor Ildi san személyében egy rendkívül bájos és képzett hakamás partnerem volt, aki figyelte, javította a mozdulataimat és időnként türelmesen nézte bénázásomat.

A jobb kezemet alig bírtam emelni

Mivel a levágások után a jobb kezemet szinte mindig kissé megfeszítve, túlzottan magasan tartottam, ezért az esti fogmosást már csak a szám mozgatásával tudtam abszolválni és a jobb kezemet alig bírtam orcámhoz emelni. A másik nehézséget a yokomen uchi levágása okozta, valahogy nem tudtam a látottakat és a motorikus mozgásokat egybe hangolni. Az kisebbfajta derültséget okozott, mikor Kárpáti Gábor Csaba Sensei végignézve a páros gyakorlat végén bemutatott szúrásomat, kicsit leállította a gyakorlást és mindenki számára láthatóvá tette - valószínűleg az én példám alapján -, hogy nem spanyol kardot tanulunk és a szúrás nem testünk előre, majd visszabillentésével történik, hanem a láb és középpont előre vitelével. A mintegy két órás edzés nagyon gyorsan és nagyon jó hangulatban telt el.

A szombati második edzés 15 óra körül kezdődött és itt szintén bokkennel gyakoroltunk. Ekkor sajnos nem jutott hakamás partner, így "kénytelen" voltam Peti san-nal gyakorolni, de azért Gábor Sensei és Becze Zsolt Sempai figyelt rá, hogy azt és úgy csináljuk, ahogy ők mutatták. Alapvetően nagyon jó hangulatban és erőlködés nélkül telt el ez a második alkalom is, miután az esti őzpörkölt várt minket, amit Zékány Béla san-nak köszönhetünk. Kicsit a fűszerezés talán lehetett volna erőteljesebb, de ettől függetlenül nagyon finom volt és igen hamar el is fogyott. Az estét hajnali egy körül rekesztettük be, mert addigra aludt ki a tűz és szántuk rá magunkat, hogy hideg hálóhelyeinkre térjünk.

Minden túlzás nélkül

A vasárnapi nap is futással kezdődött, amit kábé ugyanolyan lelkesedéssel fogadtam, mint az előző reggelit és sajnos egyáltalán nem hajtottam végre könnyebben, de lekocogtam a távot és erre büszke is vagyok, még ha a kocogásom mellett normál tempóval gyalogolni is lehetett.

A reggeli és kis szieszta után kezdetét vette edzőtáborunk legutolsó keiko-ja, ahol ellentétben az előző napi két edzéssel a jo-n és annak technikáin volt a hangsúly. Meg kell mondjam a jo-val bánni ugyanolyan bonyolult feladat, mint a bokkennel, még lehet, hogy bonyolultabb is, hiszen ezt csúsztatni, pörgetni, többféleképpen megfogni is lehet. Viszont ettől egy cseppet sem kevésbé élvezetes vele gyakorolni, mint bokkennel. Talán picit nagyobbat is lehet vele ütni, mert hosszabb és súlyelosztása is más egy kicsit, nem mintha az lenne a cél a gyakorlásnál, hogy valakire nagy ütést mérjen az ember. Itt a bokken felvételével és a szúrás technikájának gyakorlásával kezdtük és onnan kezdtünk párosan gyakorolni. Ezen alkalommal - amellett, hogy nagyon csinos - egy nagyon technikás hakamás partnert fogtam ki Balla Bea san személyében, akivel - minden túlzás nélkül mondhatom - hogy élvezet volt gyakorolni a páros technikákat, katákat. A gyakorlatok közül most csak a "johajító" bajnokságra térnék ki, amikor fej felé emelve, meglendítve és elengedve a jo-t azt teszteltük két sorban egymásnak háttal állva, hogy ki milyen messzire tudja hajítani azt. Ez enyém valahol középtájt ért földet.

Ottlétünk harmóniáját csupán a péntek délutántól vasárnapig felettünk kőröző, kipróbálás alatt levő Blackhawk, Chinook, és Apache helikopterek zaja zavarta meg.

Mindent összevetve azt kell mondjam nagyon jó élményekkel és újabb nagy lendületet kapva jöttem el vasárnap kora délután Jásdról és ismét a tudatomba írták, hogy minden alapja a gyakorlás, a gyakorlás és a gyakorlás.

"Józan ész" alatt azt értjük, amit mindenki megért, és nincs szükség hozzá magyarázatra. A hétköznapi döntéseinkben jelen kellene lennie a józan észnek. Ez a túlélési ösztön gyakorlati és egyetemes megértését jelenti. De ahogy észrevettem, a józan ész mást jelent számomra és számodra!

Egy aikidós barátom egyszer azt mondta, az aikido természetes. Természetesnek lenni annyit tesz, hogy az ember nem fordul a természet ellen. Aztán így folytatta: ahogy ebben a művészetben kiteljesedtem, sok aikido-alkalmazást láttam, ami nem csak a tatamin tanított, hanem a hétköznapi életben is. Ezek az én aikido-leckéim a józan észről.

Megpróbálom összeszedni a 14 legfontosabb aikido-alkalmazást az életben, amit éveken keresztül tanultam. Az edzéseknek köszönhetem ezeket a felismeréseket, amelyek most fontosak a józan ésszel kapcsolatos elgondolásom szempontjából.

Ne gondolkozz túl sokat, miközben aikidózol. A technikától az alkalmazásig az aikidóban minden a józan észen alapul.

1. Mindig értékeld a partnereidet!

Az aikidóban mindig értékeljük az edzőpartnereinket. Párokban edzünk, váltakozva, hol tori (aki végrehajtja a technikát), hol uke (aki befogadja a technikát) szerepben. Soha nem gyakorlunk aikidót partner nélkül, ők fontosak az edzés során. Az életben fontos a partnered. A partnered/partnereid azok, akik segítenek téged a fejlődésben. Az aikido megtanította nekem, hogy mindig értékeljem a partnereimet, tiszteljem őket és becsüljem meg azt a tényt, hogy nélkülük sohasem jutottam volna el oda, ahol ma vagyok.
 
2. Soha ne erőltesd elképzeléseidet másokra!

Az aikidóban a technika erőltetése mindig rossz ötlet. Nem erőltetheted a technika befejezését. A legkisebb ellenállásra kell törekedni a technika gyakorlásakor. Ezért hívják ezeket technikának; arra fejlesztették őket, hogy az ember megtanulhassa megvédeni magát anélkül, hogy sok fizikai erőt belefektetne. Ugyanígy az aikido megtanított arra, hogy ne erőltessem az elképzeléseimet másokra.

Mindig rossz elgondolás úgy viselkedni mint egy elkényeztetett kölyök és követelni, hogy az emberek úgy csinálják a dolgokat, ahogyan mi akarjuk. Ez nem vezet megértéshez, csak sértődéshez és megvetéshez. Ehelyett fejleszteni kellene egy bizonyos szociális fortélyt arra, hogyan bánjunk másokkal. Meg kell tanulnunk, hogyan dolgozzunk másokkal. Ha túl nagy az agresszió, sohasem nehéz a dolgokat a másik szemszögéből látni.

Az aikidóban van egy tenkan nevezetű mozdulatunk. Amikor a támadó energiája túl nagy, akkor meg tudjuk csinálni a tenkant, és szét tudjuk árasztani a támadás energiáját, ugyanakkor nagyobb rálátást kapunk környezetünkre. A tenkan tehát megtanított arra is, hogy jó ötlet megnézni a másik szemszögét és saját környezetünket. A konfliktus hajlamos fokozódni. Az ellenfél álláspontjából nézve gyakran jobb képet kapsz arról, hogyan kezeld a mindennapi kapcsolatokat, döntéseket.

3. Gátold meg a konfliktust mielőtt megtörténne!

Az aikidóban vannak mozdulatok, amik a támadás elébe mennek, mielőtt azok kiteljesednének (például a yokomenuchi shihonage ura). Ez arra tanít engem "soha ne várj, amíg túl késő lesz." Ha tudod, hogy a várakozás elrontja a helyzetet, akkor választhatod azt, hogy megállítod a támadást mielőtt az nagy energiához jutna. A mindennapi életben az előrelátás úgy mint a koncentrálás nélkülözhetetlen a konfliktus sikeres közbelépéséhez.

5. Mindig szeretetből cselekedj!

Valamennyi aikido-technikában az együttérzés előnyével kell cselekednünk. Az összes aikido-technika arra tanított, hogy ne okozzak sérülést a másiknak, hanem semlegesítsem a támadást azáltal, hogy a konfliktust átalakítom vesztes-vesztes helyzetből győztes-győztessé. Az életben egy konfliktusban sem szabad dühből vagy utálatból cselekedni, hanem nyitott és együttérző szívvel kell megpróbálni megoldani a konfliktusokat. Egyedül ez az elképzelés segíthet nekünk, hogy együttműködőbbek, önállóbbak és megértőbbek legyünk. Ezzel sok félreértést és fájdalmat kerülhetünk el.

6. Térj ki!

Az aikidóban nem szabad ott lenned, ahol a támadás beérkezik. Valamennyi aikidó technikában benne van a támadás vonalából való kitérés. Keresünk egy másik szöget, hogy hatékonyan tudjuk végrehajtani a technikánkat. Szerintem ez egy nagyon ésszerű elképzelés még a mindennapi életben is: ne csak ülj ott, amikor tudod, hogy sok gyűlölet kerül az utadba! Állj egy kicsit félre és szerezz egy kis rálátást! Azt szeretném kihangsúlyozni, hogy jobb a teljes belépés (irimi) közben ugyanakkor kitérni, csakúgy  mint aikidógyakorlás közben. Látod, hogy nem azért térünk ki, hogy elfussunk a problémáink elől, hanem hogy jobb helyzetbe kerüljünk és megoldhassuk azt.

Folytatás

Forrás: 14 Aikido Lessons in Common Sense