Idén 45 éve annak, hogy Kobayashi Yasuo sihan megnyitotta első dojóját Tokio Kodaira nevű részén. Ennek apropóján is készült el az 1988-as beszélgetés alább olvasható fordítása. A hosszú interjúban Kobayashi sihan és húga mesélnek az aikido hőskoráról, O-sensei utolsó éveiről, illetve arról is, milyen volt az ötvenes években nőként aikidózni.

Az élő Aikido - kerekasztal beszélgetés Kobayashi Yasuo sihannal és Nakayama Fumiko senseijel

Az alább olvasható szöveg egy japán nyelvű kerekasztal beszélgetés, mely 1988 körül készült Kobayashi Yasuo aikido shihannal és húgával, Nakayama Fumiko senseijel, aki az aikidót megalapító Ueshiba Morihei, O-sensei egyik kedvence volt.

A beszélgetés moderátorai a Kodaira Aikido Szövetség tagjai, Shinozaki Masakatzu, Amano Shigeko és Nishimura Kunihira.
Először a nyolcvanas évek végén találkoztam Kobayashi Yasuóval Coloradóban, ahol Saotome Mitsugi meghívta vendégoktatónak az Aikido Schools of Ueshiba nyári táborába. Pár évvel később úgy alakult, hogy mikor Saitamában éltem, az egyik tanítványával, Hasegawa Hiroyukival gyakoroltam. Hasegawa sensei kapcsolata a Kobayashi Dojóval eléggé változó volt ebben az időben, de akárhányszor összefutottam Kobayashi senseijel, udvariasan és kedvesen bánt velem.

Kobayashi Yasuo Tokióban született 1936-ban, és a régi Aikikai Hombu Dojóban, Wakamatsu-chóban kezdett aikidót gyakorolni 1954-ben. Ma egy mintegy 120 dojóból álló csoport feje, mely az Aikido Kobayashi Dojo név alatt kapcsolódik az Aikikai Alapítványhoz, és a Japán keleti részében lévő Kanto régióban az Aikikai gerincét alkotja. Egyesek úgy tartják, a Kobayashi Dojo hálózat „Aikikai az Aikikaion belül”.

Akik bővebben is érdeklődnek a téma iránt, azok számára az Aikido, My Way, a Kobayashi Dojók története angolul hozzáférhető az Aikido Kobayashi Dojo honlapján. (Kobayashi sensei könyvének magyar fordítása Utam, az aikido címmel letölthető az Aikido Újbuda Kör honlapjától: http://www.aikidoujbuda.hu/dwnload/Utam_az_aikido.pdf - K. O.)

Christopher Li

Aikido a Showa korszak 30. éve körül (1955) (Az angol fordítás az egyes időpontokat a japán időszámítás és a Gergely-naptár szerint egyaránt megadja. Showa-korszaknak nevezzük a japán történelem azon szakaszát, mely Hirohito császár uralkodásának idejére, vagyis 1926. december 25. és 1989. január 7. közé esett – K. O.)

Moderátor: A Kodaira Aikido Szövetség fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli, és ebből az alkalomból egy brossúrát ad ki. Ma Kobayashi Yasuo senseijel és Nakayama Fumiko senseijel beszélgetünk aikidóval kapcsolatos személyes történeteikről és az Ueshiba Moriheijel, O-senseijel kapcsolatos emlékeikről. Mindenek előtt, Kobayashi sensei – mikor kezdődött?

Kobayashi Yasuo: Akkoriban, amikor elkezdtem az egyetemet, vagyis tizennyolc éves voltam. A tizennyolcadik életévem tavaszán, a Showa korszak 30. évében (1955). Azt hiszem, abban az időben mentem el megnézni az aikidót, amikor befejeztem a középiskolát… A Kodokanban összebarátkoztam egy iaido instruktor, Dansaki sensei fiával, ő mondta, hogy van ez a fajta budo, és hogy el kéne mennünk megnézni. Tehát elhívtak, én pedig elmentem, hogy megnézzem - miután befejeztem a felvételi vizsgáimat, és elkezdtem az egyetemet, úgy döntöttem, hogy ki akarom próbálni.

Az beszélgetést teljes terjedelmében elolvashatjátok az alábbi linkre kattintva az Aikido Újbuda Kör honlapján:

http://www.aikidoujbuda.hu/drupal/?q=node%2F165

Korábban már megismerhettétek Susan Harrow 1. kyu vizsga előtti gondolatait a kezdőlét kihívásairól. Alább olvasható korábbi cikkéből kiderül, az odáig vezető út sem volt vívódásoktól mentes.

Múlt szombaton a tatamin gyakoroltam, hogy átvegyem a 4. kyu vizsgám anyagát elejétől a végéig. Csend volt és sötét a dojóban a kora reggel hűvösében, ahol csak néhányan gyűltünk össze gyakorolni. Pár feketeöves önként felajánlotta, hogy átveszi a vizsgaanyagot, és bárki jöhet vizsgára edzeni, vagy hogy plusz segítséget kapjon a technikákhoz. Nem vagyok egy korán kelő típus, de felébresztettem magam, ugyanis gyakorolni akartam, hogy legalább a komfort látszatát elérjem…ez vágyálomnak bizonyult.

Az első menet félideje táján az egyik feketeöves erélyesen azt mondta: „Két dologra kell emlékezned a vizsgán. Ne beszélj! És ha nem is tudod, melyik technikát kéri a sensei, csak csinálj valamit, bármit. Az Isten szerelmére, ne viselkedj úgy, mint egy lefagyott szarvas a fényszórók előtt!”

Én beszédes ember vagyok, az aikido pedig gyakorlatilag egy csendes művészet, kivéve a kiáltást vagy kiait (nyugodt és erőteljes kilégzés, amely energiával vagy kivel irányítja a légzést ütések vagy dobások alatt). Megszoktam, hogy ha ideges vagyok, beszélek, így levezetem a többlet energiát, és elérek egyfajta nyugalmat. Az aikidóban erre nincs lehetőség. A tested az, ami beszél. Pont.

Niklai Norbert, a Nanzan Aikido vezetője interjút készített a Pécsen edzőtáborokat tartó Mickael Martinnal. Mickael sokat mesélt Tamura sensei-ről és a hozzá fűződő kapcsolatáról.

Mesélj nekünk az életről az edzésekről, amit a Shuemikanban átéltél! Hogyan avatkozott ebbe Tamura sensei?

Nagyszerű egyben nagyon nehéz időket éltem át. ENA oldalról még tart.

De Tamura sensei-jel nagyon komplikált volt, főleg az elején. Nagyon kemény volt velem, amit néha nem tartottam fairnek. Nagyon megalázó volt számomra, főleg mások előtt. Például mikor megfogtam a bőröndjét azt mondta: „hagyd, hogy az idősebbek gondoskodjanak arról” – majd rögtön utána azt mondta: „Mire vársz? A te dolgod, hogy megfogd a táskát, nem az övék. Te vagy a fiatal!”. Vagy volt, hogy megkérdezte: „hányan vannak a teremben?” – én megmondtam neki a számot, de gondolom hibáztam, mert szigorúan válaszolt: „Halott vagy! Ha nem látod, vagy érzed, akkor halott vagy!”. Gyakran csinálta ezt, az idő nagy részében tesztelt engem a Shumaikanban, de edzőtáborokon is, főleg a nyári táborokon.

(Tamura sensei és Mickael Martin - forrás Nanzan aikido)

Akkor haragot éreztem irányába. De abban az időben nem értettem meg a tanítását, csupán elegem volt abból, hogy kiváltképp engem sérteget. Most már értem, hogy az aikidóra, mint budo-ra tanított engem a mindennapi életben, nem csak arra, hogy milyen a jó ikkyo.

Valóban, nem lehetett egyszerű vele élni. De gondolom voltak jó pillanatok is…

Edzéseken azon voltam, hogy elsajátítsam a tanítást. Egy napon, délután 3 órakor a szőnyegen voltam, suburit gyakoroltam. Hirtelen meglepetésszerűen Tamura sensei belépett a dojo-ba és azt kérdezte: „Mit csinálsz?”. Akkor velem maradt nagyjából egy órát és fegyvereztünk. Megtiszteltetés volt egyedül gyakorolni vele.

Észrevettem, hogy gyakran jön délután 3 körül a dojóba és ha ekkor a tatamin voltam, egy kicsit foglalkozott velem. De ha nem voltam a szőnyegen, akkor bement a szövetségi irodába, üdvözölt engem is, majd hazament. Miután felfedeztem ezt, minden nap ugyanabban az időben a tatamin voltam. Így tudtam tanulni tőle nyolc éven át direktben, fegyverekkel, illetve az aikido alapjait, egészen a sajnálatos haláláig.

Folytatás a Nanzan Aikido oldalán!

Kedves Olvasóink!

Felhívással fordulunk Hozzátok.

2014. december 6-án a Zsakett Nőegylet jótékonysági árverést és kirakodóvásárt rendez a Bolyai-Breznó közi Gyermekotthon javára. A cél az, hogy 500.000 forinttal hozzá tudjanak járulni a Gyermekotthon most készülő művészetterápiás helyiségének felszereléséhez.

Az eseményen kézműves árukat vásárolhatsz, de ha jobban szereted az izgalmakat, az árverésen képző- és iparművészek alkotásaira, illetve vállalkozások termékeire is licitálhatsz.

A Zumm Aikido Egyesület és az AikiMag azzal szeretne hozzájárulni a gyűjtéshez, hogy mi jótékonysági edzőtábort, harcművészeti bemutatót szeretnénk rendezni ugyanezen a napon.

Az edzőtábor teljes bevételét szeretnénk a gyermekotthonnak adni.

Ezzel kapcsolatban felajánlásokat várunk Tőled, vagy ismerőseidtől, barátaidtól: 

- keresünk tatamis edzőtermet, helyszínt az edzőtáborhoz és bemutatóhoz, amely hajlandó támogatni az akciót és felajánlja a termet ingyen

- keresünk olyan harcművészet-oktatókat, akik eljönnének, és szívesen tartanának edzéseket

Ha szeretnétek részt venni a jótékonysági edzőtáboron, az AikiMag Facebook-oldalán és itt a blogon is hamarosan újabb információkkal szolgálunk majd.

Ha szeretnétek termet vagy egy-egy edzést felajánlani, írjatok e-mail-t a gergely.csak kukac gmail.com címre, vagy keressetek a 0620 9 654 298-as telefonszámon!

Minden felajánlásnak örülünk!

Nemrég részt vettem Ozorák Iván, Aranyi Zsolt és Molnár Attila "3 of a Kind" nevezetű aikido táborán. Bár mestereknek tekintem őket, kérésükre mégsem így fogok rájuk hivatkozni, ugyanis ők inkább edzésvezetőknek, "lelkes amatőröknek" tekintik magukat, pedig azért jó pár danról van itt szó. Ezzel talán azt szeretnék kiemelni, hogy teljesen lényegtelen a danok száma, a tatamin történő munka számít, azt tiszteljük ne a "sensei"-t. (Ezen kívül pedig azt, hogy a dan fokozat nem egyenértékű a "mester" névvel.)

A három edző kalandos történetéről csak röviden annyit mondok, hogy mindhárman más-más stílust/vonalat követnek. Ezen a táboron keveredett a Tissier, a Tamura és a Michael Narey-féle aikido. Nem tartom lényegesnek ezeknek az irányzatoknak az elkülönítését vagy összehasonlítását, mert nem éreztem azt (kezdő lévén), hogy nagy különbség lenne a stílusok között (nem is ismerem mindegyiket), de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mindannyian aikidózunk. Azért jöttünk, hogy egymással gyakoroljunk. Mindegy, hogy máshogy viszonyulunk az aikidóhoz, más stílus felé húzunk, máshogy gondolkodunk, mert mindannyiunknak fontos az aikido, és a lényeg az, hogy itt vagyunk, és gyakoroljuk ezt a szép harcművészetet.

Írhattam volna térden állva III-at is címnek, de úgy gondoltam a seggre ülve sokkal jobban kifejezi azt, amit most megosztok veletek. Igen, kitaláltátok, ez térdes kalandom harmadik - de még korántsem befejező - része. Azért nem kell aggódnotok, nem foglak éveken keresztül untatni titeket a saját kis térd kálváriámmal, melyet a magyar egészségügyi intézményekben járok meg. Talán ezen kívül még egy cikk szól majd arról, hogyan győztem le ezt az adott problémát, de azt hiszem arra kicsit többet kell várni, mint 1-2 hét, vagy hónap.

Ha kíváncsi vagy a cikk további részére kattints egyet a tovább gombra.

Mátyás Edit újabb írással örvendeztetett meg bennünket, ezúttal - mint írta - mosogatás közben jutott az eszébe ez a cikk. Az írás a régi vicc, a "Hány aikidós kell egy villanykörte becsavarásához?" (Poén: egy is elég, ha a villanykörte támad) kicsavarása.

Hogyan cseréli ki a villanykörtét?

Az aikidó-s:

Irimivel kilép, nikyoval rögzít, majd két tenkant lép, új égőt megtart, kaiten-nel visszacsavar.

A kempó-s:

A szobába rohan, megcsinál 40 fekvőtámaszt, 40 felülést, 40 mae geri-t, majd gyaku tsukival leüti a kiégett körtét, és újat tesz bele.

A Ju-jutsu-s:

Egyik kezével rögzíti a foglalatot, másik kezével ráfog, majd lecsavar, rögzít, új égőt fog, torokütésszerűen felnyúl, és beleteszi az új égőt.

A karate-s:

Jodan mawasi gerivel lerúgja a régi körtét, majd tobi mae gerivel felugrik, a levegőben lebegve berakja a jó égőt, kime-kiai-val földet ér.

A kung-fu-s:

Madárcsőr kéztartás, kígyó tekintet, settenkedő fehér tigris lépés, saskeselyü lecsapás, és ahogy a kabátot akasszuk fel, rakjuk be a jó égőt. Vagy ahogy az emberekkel bánunk.

A tekwondo-s:

Berúgja a szoba ajtót, kéz éllel ketté üti a villanykörtét tartalmazó dobozt, felcsapással kiüti a rossz égőt majd felugrással egybekötött „Linda sikollyal” behelyezi a jót.

A judo-s:

Két személy kell hozzá: egyik megfogja a villanykörtét, másik csípődobást hajt végre rajta, ezáltal a régi égő eltávolítva. Újat sajnos elfelejtettek hozni.

A kapoera-s:

Dobszó, 3 szaltó előre 2 szaltó hátra, égőt megragad, kapueeera, kapueeeera, még egy hátra szaltó, és jöhet az új égő.

Az aunkiai-s:

Egyenes tartás, sikko dachi, karok deltoid alakban felfelé állva megragadják a villanykörtét, majd a gerinc mentén lévő képzeletbeli vonal tengelyén elfordulva kitekeri az égőt. Egyenes háttal előre hajolva új égőt fogunk,visszaegyenesedünk majd az előzővel ellentétesen forogva visszahelyezzük a jó égőt.

O-sensei:

Arra gondol, hogy az égő sosem ég ki, és úgy lesz.